Most olvasom újra Gibson Pattern Recognitionjét, harmadik fejezet, kihagyhatatlan így a cím, legalább rajtamaradtok az RSS-aggregátorokon egy kicsit hosszabb ideig. (Csöppet kevesebb, mint két hét a Spook Country megjelenéséig. Céghez rendeljük és imádkozunk, hogy a Sziget előtt pont megkapjuk még, legalább tudjunk egy jó száz oldalt magunkba tömni, mielőttt elindul az egy hét munka-galériakészítés-beszámolóírás-cikkezés-ebéd-interjúzás-party-kétóraalvás tortúrája, rögtön utána következő nap már a Hajón figyeljük a Digit All Love és az Esclin Syndo kombóját), aktív hónap lesz az augusztusból is.

Túlexponált ázsiai lányok, frufruval, dzsipben, enyhe utalás a kilencvenes évek tinédzserkultuszára, vagy legyen nagyon jó, vagy legyen nagyon rossz, de azonnal, ha élsz, akkor nagyon élj, kacsint ki finoman a sorok mögül a Hellgate:London fejlesztőgárdájának hormonkorbácsoló marketingje, a kép a cseles módon geekkorbácsoló community manager Angelace blogjából van. Végezetül apró köszönet a távolból Judge Julesnak (’98-ban a világ legjobb 150 DJ-je közül a harmadik volt), aki megalkotta a Without Love-ot, totális eufóriába borítva engem és a négyeshatos hozzám közel álló utasait, ha valami uplifting trance, ami kirántja az embert a mélyrepülésből és feldobja egy hídpillérre, hogy onnan vigyorogjon le a világra (és ilyenre az elmúlt 2 évben csak a The Birthday Massacre volt képes), akkor ez ő meg a felesége, Amanda O’Riordan. A helyzet apró iróniája, hogy a lenti videóban (3:00 környékén, ha fordítva számol a counter, akkor 1:51nél) hangzik el tíz másodperc erejéig a refrén, itt kezdtem el utánakeresni. És a legjobb brit beatboxer, Beardyman kedvéért akár a teljeset is megnézhetitek. És szavazzátok meg elnöknek. Minél nagyobb dolog elnökének szavazzátok meg, annál nagyobb látogatottságom lesz. Igen, nem, talán.

the start of something bigger
or
far less dangerous