Van az a zene, amire kilépsz a tető szélére és körbenézel, a valóság ilyenkor az érzékeid alá játszik, szépiázott, öregbarnás leveleket, kottákat, zongorákat, fél melleket és néha telefonnak, néha bakelitnek tűnő plasztikjátékokat visz a láthatatlan kvantumszél, ilyenkor a levegő sem tűnik többnek a víznél. Rugaszkodsz és alámerülsz, ilyenkor nincs más, ami ilyenkor szól, az majdnem annyira baszásra ingerlő, mint a szaxofon, pedig a jazztrombita is képes erre, majd a New Scientist két évvel később úgyis lecikkezi, hogy egyes hangoktól jobban felizgulunk, mint másoktól, ennek meg egy helytartója van, Toshinori Kondo, aki már DJ Krush mellett is bebizonyította, hogy a világ összes pornósoundtrackje kisstílű, hagymaszagú vurstli ahhoz képest, ami az ő tüdejéből szakad fel. Mindez a Nohno új lemezén, október 29-es megjelenéssel a Kodama kiadónál, itt vehetitek meg. (Facebook linkek: Nohno, Kibuka, Lies per Second (Lorraine Butler)
Az első Nohno albummal (Metropolis) egy képzelt várost jártunk körbe, azt vizsgáltuk, milyen emlékezni, hogyan építünk fel személyes mitológiákat és mindezek hogyan változtatják meg a képünket a helyről, ami körülvesz minket. Ehhez mi egy szokványos várost képzeltünk el metróhálozattal, toronyházakkal, felhőkarcolókkal, tócsákkal, jelzőlámpákkal, sorházas utcákkal. Aztán ez egyre torzultabb és színesebb lett, ahogy feltöltöltöttük a lakosok emlékeivel és tapasztalataival. Minden egyes helszínen különböző valóságok rétegeződtek fel és mindegyik átszabta a városkép külsejét. (Snook, thedosemag.com interjú, a párizsi kiadás)
A Nohnot itthon kevesen ismerik, bár itthon mindent sokkal kevesebben ismernek, ha egyáltalán – a hangulatfestő, süppedős, zavarkeltően szerves elektronika mögött az a Dean Dennis áll, aki 1983 és 1994 között a legendás, az elektro-popot sok tekintetben misztikumig mélyítő CLOCK DVA csapatban játszott, Jose Snookkal karöltve pedig két, egymást kiegészítő projektet visznek: a Nohno ambientje mellett a Kibuka sokkal szigorúbb, városiasabb, szögletesebb technója ad ellenpontot. A szemlélődőambient rajongói minden bizonnyal élvezni fogják (ahogyan azok is, akik már a hangoktól is fel tudnak izgulni): aki pedig még körbe szeretne tapogatózni, mielőtt vásárol, tegye: a Limenről meghallgathat öt számot itt, illetve megnézhet három kellően padlóbakötő videót is, amik Lorraine Butler keze és szeme munkáját dícsérik (vimeon vagy youtubeon), illetve ehet még korábbi anyagokat mind a Nohno, mind a Kibuka konyhájából. Azt persze a belinkelt soundcloud után mindenki érzi már, hogy a hangulatfestő nem feltétlenül egyenlő az ambienttel, az ambient meg nem feltétlenül egyenlő a nyugtatóval, ami persze egyértelmű, de hátha.
Árukapcsolásként azért megjegyzem, hogy interjúztunk nyáron a Nohno/Kibuka isteneivel, a négyoldalas masszív és egészen jó történelemidéző interjút meg elolvashatjátok a The Dose párizsi számában, csak előtte meg kell vennetek négy euróért, de cserébe kaptok rengeteg más interjút, recenziót meg csecsét és egyébként is lesz egy nagyobb poszt arról, hogy mit hagytok ki, ha nem veszitek meg. Úgyhogy fizessetek PayPallel most.
3 tracks feature the great Toshinori Kondo on electric trumpet. This was an amazing & surprising collaboration. In fact it seemed completely unreal when he asked to make some trumpet parts for us. His work on “ Teaching Humans to speak” is out of this world. The final track on the album is a beautiful ambient remix of “Sleeping through it all” by Asmorod/Higan. Unfortunately, or more probably fortunately, the original Nohno version was lost during a computer meltdown: the remix is so much better. The CD is packaged in a very high quality 6 panel digipak, which seems to do justice to the artwork Jose took so much trouble over. (The Kodama infovert)