Tíz év. Néha a tegnapra sem emlékszem, mit tíz év.

Egyes pillanatok azért a retinádra égnek. Alec Empire szőkén, kék farmerben, tornacipőben nyit neked ajtót, szabadkozik, hogy alig van valami a hűtőjében, majd megosztja veled egyetlen doboznyi Red Bullját és a sarokba dobott DVD-pakkok mellé guggolva mutogatja végig kedvenc sorozatait. A New York Times négy csillagot ad a filmre, aminek a forgatókönyvén dolgoztál jócskán egy évig. A VNV Nation turnémenedzsere halkan közli, hogy nem kell neki bemutatni a turisztikai szubkulturális újságodat, már vagy két hete megkapta mástól, pedig akkor még el sem kezdtük hirdetni, ugyanezt a Pirate Bayről egy nap alatt ötezren töltik le, később a Gothic & Lolita Bible ajánlójában látod viszont. Megtanulod, mi a félelem, a lelkiismeretfurdalás, a szorongás és az önvád. Berlinben akarsz élni, csak a Hooter’st ne kelljen még egyszer meglátogatni. Warren Ellis blogviái között szerepelsz. Megtanulod az alázatot egy edzőteremben. Embriópózban heversz egy külvárosi DVD-produkciós iroda padlóján, miután leinterjúztad Kömlődy Ferencet és azt mondta a Rotersand-felsődre, hogy ő is imádja a holland focit. Te gyűlölöd a futballt, mindenestül, csak a Shaolin Soccer meg az akrobatikus afrikai változat menti egy kicsit a helyzetet.

Megtanulsz groteszket írni, abszurdot, aztán gonzót, aztán Origo-hivatalost, aztán HVG-hivatalost. Vissza fogsz térni a gonzóhoz meg a savköpéshez. Lengyelországba hívnak DJzni a Bolków Castle Partyra, ahol először látsz cyberloxos és csipkés lányokat egyszerre goára veretni a napfényben. Leütnek az utcán, mert megmented egy barátodat attól, hogy elgázolják. Felgyújtod a jobb kezed, mert fontosabb emailt olvasni, mint a konyhai részletekre figyelni, a fél jégkockatartót ölelgetve mész a gyógyszertárba éjszaka, a következő nap meg már tördelni. Londonban akarsz élni, csak több legyen az eső meg a pénz és kevesebb a késelés. Hosszú oldalakat írsz tele ötletekkel, hogy aztán a szinkronicitás szabályai szerint a földgolyó szemközti pontján mások alkossák meg azokat helyetted. Lassú vagy és sok helyre figyelsz. Széllel szemben hugyozol és csak úgy tanulsz, ha falba ütközöl. Néha még akkor sem. A fél Angelspit egy kávé felett tanítja meg neked, hogy ha bajod van a világgal meg magaddal, vonulj el, ölelj át egy fát és mondd el neki, aztán Pesten a hólucsokban baktatva folytatja, ami nem működik, azt inkább hagyd ott és ne vesződj vele többet.

Újra megtanulod, hogy az emberek egyszerűek, a hírportálokon a kattintást a cím hozza, nem a tartalom, később pedig ráeszmélsz, a magyarok rinyálnak, sírnak és másokat hibáztatnak, a világ más pontjain pedig általánosságban véve ugyanezt csinálják, csak ott dolgoznak is hozzá, ezért is működnek máshol jobban a dolgok, itt meg nem. Ezt megkérdőjelezed, amikor Frankfurtból huszonnégy óra csúszással érkezel vissza Pestre, Blade Runnert nézel a New Project gitárosával Münchenbe menet egy expresszen, ahol van konnektor, fűtés és tisztaság, onnan Pest felé az éjszakai postavonaton már megkérik, zárd magadra belülről három zárral az ajtót, mert betörhetnek hozzád. A párnára nem mersz lefeküdni, olyan mocskos. Békából és száznapos tojásból bezzeg mersz enni, többször is. Rájössz, hogy televízióban és szerelmi háromszögben szerepelni nem jó. Füsttel engeded tele az Odeon Mozit, csak a riadalom kitörése előtt másodpercekkel engeded rá a lézerhálót a Ghost in the Shell vetítése előtt. Eltévedsz véletlenül a Google zürichi központjában, hogy titkos, háromosztatú szentélymonitorokat láss.

Machát iszol Frankfurtban egy régi gimnazista barátné heverőjén, Hot Fuzzt néztek és ki vagy békülve a világgal. A hidegben gyalogolsz haza és elhatározod, kiszállsz a közösségi oldal éléről, amit hét évig csináltál, megírod a búcsúlevelet, elolvasod, elsírod magad, aztán átadod az új főnöknek a jelszavakat és ki vagy békülve a világgal. A tested újabb hétéves ciklust követően lecserélte minden sejtjét, újra fiatal vagy és bármire képes. Hülyén érzed magad és bárcsak ki lennél békülve a világgal. Kétszáz lány vonatozik előtted egy szórakozóhelyen, te a DJ-pultban, japánul fújják a dalszövegeket és hangosan sikoltoznak a számok elején és végén és ki vagy békülve a világgal, csak legyen több belőle. Elveszted minden hited a nyugati orvostudományban, elkezdi felnyitni a szemed a kínai gyógyászat meg az önszuggesztió. Meglátod Lipcsében, hogyan lehet jó fesztivált szervezni a Wave-Gotik-Treffennel, egy héten belül látod a Zeromancert, a Die Kruppsot, a Neuroticfisht, a Haujobbot meg a Despairt fellépni. Egyszer megtanították neked: ha kétségeid vannak a körülötted lévőkkel szemben, törölj ki mindenkit a telefonodból, akit nem hívnál, aki nem hív, akikkel csak érdekből beszéltek. Másodjára is szanálsz. Ötvenen sem maradnak.

Megint az agyaddal kísérletezel. Tizenöt évesen megtaláltál egy frekvenciatartományt, aminek a hatására nem aludtál három napig, az új kísérletek alatt ráakadtál egy új sávra, a vízesésben értelmet nyerő rózsaszín zajon keresztül és hallod és érzed, hogy valaki bejön a lakásodba, ott áll melletted és néz, a jelenlét abban a pillanatban oszlik szét, ahogy kinyitod a szemed, újra bebizonyítottad, hogy minden csak fejben dől el. Lediplomázol cyberpunkból, ahogy lediplomáztál, az egész csillámos-japánlányos-rasztadealeres jövőkép jelenképpé omlik össze. Az évtized konklúziója mindössze annyi, hogy bármit megcsinálhatsz és ha nem csináltad meg, nem is akartad annyira.

2010, a new frontier.