2009 zenei aranymazsolái, részeg éjszaka maradványa ez a töredék is, az ötlet persze tökéletes, miket kezdtünk el hallgatni idén, amik amúgy nem is annyira új anyagok már – földönkívüli civilizációk bódult isteneitől poszt-grunge szennydívákig, hipnotikus brit space-technótól dzsunkatempóra himbálózó dubstepig visz a lista, videoklipekkel megszórva. Az év legjobb anyagai később jönnek, ha egyáltalán.
To all of you who speak English, just click this. Inside: a few bands I came to love in 2009 from Goth to space techno, sprinkled with lots of videos and MySpace links. If the magical harmony of Hungarian vowels do not instantly bestow you the meaning, fear not.

PRETENTIOUS, MOI?

Az év legnagyobb, egyben szégyentelenül retrospektív zenei meglepetése a brit Pretentious, Moi?. Hangzásra a Rosetta Stone és a Passion Play között kimacskakövezett-vízköpőzött slágerboldog-slágerszomorú, hajcsat tükörképében is a világ kétszínűségét megpillantó, fél lábbal oldalralépő (bal kéz, sör, jobb kéz, cigi) kacsatáncos goth ez, helyesírásra meg ez a második zenekar, aki kérdő módban ismerkedik, az első is gót volt, a Still Patient?, akiknek meg a világ legrosszabb gót videoklipjét köszönhetjük. A Prententious, Moi? jó tizenöt éve létezik, zombik sebességével haladnak az első nagylemez felé, aki tudja, adja át, a Now and Again és a Witchhouse az év biztos sarokkövei.

BLASTED MECHANISM

A peyotl, a kozmikus lendület meg a színpad okozta adrenalinfröccs csak az egyik eleme a portugál Blasted Mechanism sikerének: bárki látja őket, meg van győződve arról, hogy előrehozták a 2012-es világvégét, ezek meg a jókedvű előzenekar hozzá, de ha ők adják a soundtracket hozzá, és ezt nem először mondom, akkor vigyorogva megyek a kataklizma elébe. Az alter-ragga-crossover-tribal-world music keverékből építkező csapat jó tíz éve adja a portugál zenei élet sava-borsát (mellettük azért a keserédes, progressive trance remixekért kiáltó Coldfingert is kiemelném), amit zenében nem visznek át, a külsejük áthidalja. Az idei év egyik, ha nem a legnagyobb sokkja volt, a szó legpozitívabb értelmében.

FUTURE FUNK SQUAD

Rövid őszi liaison a Pacebreaker netrádió, akiknek egész kulturált törtütemes bevezetőket köszönhetek breaken innen és túl, ha a Hadouken! a gonosz ikertestvér, a Future Funk Squad az eredeti kedves változat a brit háztetőkről, két lemez után még olyanok kerültek fel a Pacebreaker miatt az örökkedvenclistára, mint a ♫ Pilot – Dilema (Plastic Shell remix) meg ♫ Jason Bralli – Travelling in Clouds (Break Clouds mix).

EXPERIMENT HAYWIRE

Egy BAAL-remix kapcsán akadtam rá a Tank Girl élő hasonmására: a diszkordiánus, megafonnal és a világnak szegezett kérdőjelekkel operáló Rachel Haywire legajánlottabb anyaga, az Annihilation Chic puszta, minimalista és nagyon dühödt, ha el tudod képzelni Unter Nullt még fiatalabban, kiforratlanul és a gabbertől érintetlen testtel, akkor meg is kaptad az Experiment Haywiret – ha a világot éppen szembe akarod köpni, igen jó kísérőzenét kaptál hozzá. Ha a zenén kívül a zenész személye is érdekel, akkor csak óvatosan, az elmúlt fél évben Haywire az amerikai ipari élet legtöbbet támadott lázadója/drámakirálynője lett, aminek a részleteire kitérni nem akarunk meg igazából kurvára felesleges is, a lényeg inkább legyen az, hogy a lány mögött ott egy teljes kiadó, a machineKUNT Records is, katt.

JACK OFF JILL

Végighallgattál minden Switchblade Symphonyt, Tina Root dolgai már nem izgalmasak, a Birthday Massacre lassan adja ki az új anyagokat és nincs elegendő jó minőségű live felvétel se róluk a YouTubeon, a Strawberry Switchblade túl régi zene, te meg női vokált akarsz, mi jöhet még? Belekapaszkodni a Jack Off Jill ezredfordulón feloszlott, de még így is izgalmas tetemébe, az jöhet még.

RASPUTINA

Az ősz egyik classified projektje steampunk-közeli zenekarok felderítéséről szólt (aztán a kultúrmerítkezés után meg is állt itt, de ez nem tartozik ide), aztán valahogy gőzgépek ide meg sárgarézzel kivert pilótaszemüvegek oda, mégis minden irányból a Rasputina neoviktoriánus triójához jut az ember, pikírt, tíz körömmel replikázó társalkodónőzene ez, főként a 2004-es Frustration Plantation nagylemez (és az egy évre ráköszönő A Radical Recital live), Apocalypticát emlegetne az amatőr ismerkedő, igen, csak nőkkel, metál nélkül, szomorúan üresen hangzik ez így, pedig finom darab, ha kiköpöd utána a kikötőízű széndarabot a szádból, még jól is járhatsz.

THE GLITCH MOB

Ilyen lesz a jövő hiphopja, mondja a los angelesi triumvirátus(sá csökkent négyes), a The Glitch Mob, glitchként elhíresült kezükterméke meg minden, amire a lányok egyre hevesebb dimenziókban húzódó ívek mentén rázzák, a vájtfülű falattámasztók pedig vigyorogva kortyolhatnak az akármijükbe, mindezt meg tehetik egészen addig, amíg meg nem nézik, hogy Beardyman a sokkal esősebb és jóval csúnyább felhozatalú Albionból hogyan utánozza le egy szájjal meg két KaosPaddel a világegyetemet, ha kell. Lényeg a lényeg, kellemesen ingó határvonal a mainstream és a stílusosan még pont underground között, aki meg sötétebbre akarja venni a figurát, az hallgassa meg a csapatból már kivált Kraddy anyagait (főként a 2003as The Truth Has No Path-t), edITtől meg a Certified Air Raid Material az ízesebb darab.

Videók nélkül átvészelni a többit unalmas lesz, úgyhogy gyorsgaloppban ígérem meg, hogy lesz nagyobb poszt a dubstepről (hiába mondta nekem Ben a Juno Reactor-interjú készítése közben, hogy a dubstep a jövő, erre is csak a pécsi tévétorony tetején rendezett Gravious-szett közben jöttem rá, örök hála a ♫ Temple Ballnak), az ipari-space-techno szubkultúrában áll a vérgőzös gyűlölet, de olyannyira, hogy ha bejelentem most, hogy az ex-Clock DVA Dean Dennisnek két ígéretes projektje is van: a Kibuka és a Nohno, akkor a Clock DVA-t jelenleg alkotó Adi Newton sosem fog szóba állni velem, ami meg a Psychick Warriors Ov Gaia ambient-techno anyagait illeti, nagyobb poszt jön azokról is az újabb évben. Jövőre ugyanitt, körülbelül ugyanekkor, addig meg tudjátok, each thought has a different sound, megamitakartok.