Tíz hónapon belül két nehézpáncélos mexikói versenyző is betalált a neonringbe, a nyolcvanas évek amerikai Sprawljában kövérre hízlalt hi tech low life pedig sehol sem igaz annyira, mint Mexikóban, ahol ha jó napod van, a sertésinfluenza nulláz le, ha rossz, a tizenötezer voltos sokkoló. Dekadencia, nyomor és az érthetetlenül dühös spanyol nyelv köszön vissza az új mexikói cyberpunkból: megérkezett a 2033, a Sleep Dealer, mindehhez pedig a Hocico-Amduscia tengely ipari csűrdöngölője dukál. Ami a mexikói sci-fi triviákat illeti: a Predator, a Tank Girl és a Total Recall egyes részleteit is itt öntötték celluloidba, az első mexikói sci-fit pedig vélhetően Manuel Antonio de Rivas ferences barát írta 1775-ös csillagászati atlaszának előszavaként, yo chekku de.
2033
Olyan a 2033 (2033.com.mx), mint az Equilibrium, csak Christian Bale meg gunkaták nélkül, spanyolul, írja Franscisco Laresgoiti új filmjéről a scificool. A 24 év múlva már Villaparaisónak entitulált Mexikóvárosban Pactiának hívják a Coca-Colát, a függőséget kialakító zombiitalnál meg a valláspusztításnál viszont már sikerült kicsúsznom a szinkronból, hogy feltűnjön, nem túl profi a színészi alakítás, túl hangos a középszerű Reason-elektro a voiceover felett (alatt), viszont a produkcióba sikerült annyi pénzt beleölni, hogy kíváncsi legyek, talál-e Pablo addiktív molekulákat a bárikrek méhében, a vérfoltot feltakarító Roombánál felhúzódott a vigyor, a tervek szerint szeptemberben érkezik. (via quietearth)
SLEEP DEALER
Társadalmilag jóval érzékenyebb, Gibson újabb regényeinek cselszövéseit idézi a Sleep Dealer, ami füstölve vitte el a tavalyi Sundance filmfesztivál két díját is (a tudomány vagy technológia kimagasló ábrázolását díjazó Alfred P. Sloan-díjat, illetve a Waldo Salt forgatókönyvírói díjat). Alex Rivera filmjében a feltörekvő telepresence-munkás, Memo élete összeszövődik egy írónőével (a Blade II-ben már látott Leonor Varela) és egy katonáéval, aki irigylésreméltó mozdulattal söpri el családját – az értékelések szerint pedig amilyen jó érzés indie büdzséből legyártott látványos scifit nézni, annyira zavaros a történet: Memot azért vadássza le a kormány, mert megtalálja az általa készített sufnirádiót, bosszúból gátat akar pusztítani a weltschmerz, Varela igazából chilei, minden probléma megoldása pedig a sleep dealerekben van, akik vélhetően medicine manek, csak gombokkal, szütyők helyett. A filmet 2008 decemberére datálja az IMDB, soundtrackjének magyar vonzata (Thomas Hajdu) is van a tomadandy révén, a DVD pedig az Amazon szerint 2009 szeptember 8-én rendelhető meg, jelenleg csak elő.
Mexikó maga az erőszakos pokol, de szeretjük, így sommázható az összes interjú, amit Erik Aicrag és Racso Agroyam, ismertebb nevükön a Hocico ad az underground zenei élet portáljainak. Ha Mexikóváros soundtrackje tényleg az, amit 1993 óta a csapat lemezein hallhatunk, akkor még egy várost írhatunk fel, amit látnunk kell, mielőtt feltöltenénk magunkat a svájci cloudba – a harsány, agyagtaposó industrial és a kilencvenes évek legjobb okkult ipari formációjának, a yelworC-nek mediterrán keveréke érdekes darab, a korai lemezekben pedig jóval több érzelem és eredetiség van, mint az újabbakban, a 1997-es Odio Bajo el Alma és az 1998-as El Día De La Ira stabilan áll a lábán, az Out of Line kiadóval kötött szerződésnek köszönhetően jóval parkettbarátabb lettek ők is. Aki zenei oldalról akarja megfogni a mexikói cyberpunkot, az már itt elbukta, Mexikó eddig is a társadalom szélére szorult dohányültetvényekről, a kitört fogú kurvákról meg a fogaspontyokba dugott kokaintömbökről szólt három gitárakkordra és egy halántékon szilánkosra tört férges tequilásüvegre komponálva, annak a Hocico és annak sideprojectjei, a Dulce Liquido és a Rabia Sorda kellenek, valamint az Amduscia – zárásul viszont mégis az Out of Line-nál kiadott Instincts of Perversionnek kell következnie, ennél vidámabban ugyanis nem lehet megfogadni, hogy először üszkösre perzselünk országnyi ültetvényeket, aztán megisszuk őket. Jóéjt.