Még körülbelül ötven oldal és sikerül kivégezni a Spook Countryt, ami stílusában és nyelvezetében kvázi a Pattern Recognition egyenes ági folytatása, összességében azonban egyszer sikerült rajta fogást találni a százvalahanyadik oldalon, ahol is az első generációs cyberpunk rajongók mindegyike felhördült a virtuálisvalóság-analógián, gondolom én.

Mindeközben úgy tűnik, a másodjára is megrendelt cyberpunk könyvcsomag először is megérkezett Budapestre, sőt, tőlem alig három kilométerre dekkolt a postahivatal épületében, de sajnos visszaküldték a feladónak, ugyanis a csomag megérkezéséről szóló hivatalos fecni egy hónap késéssel került a postaládámba. Nyilván örülnék, ha a magyarposta egy személy lenne, ugyanis akkor beletörnék egy partvisnyelet.

A könyvön amúgy a gyurmalin nevű reaktorszökevény anyag található, amely a dobozán lévő felirat szerint “nyúlik, mint a rágógumi, pattog, mint a labda, szakad, mint a papír, törik, mint a porcelán és vonzza a mágnes“, legalábbis az általam választott fekete – más verziók változtatják a színüket, illetve világítanak a sötétben. További kísérleteket is végzek vele, amikor majd lesz időm és leszek annyira kipihent, hogy írni is tudok – fáradtan csak a hivatalos stílus jön, amit mindenhova jó, csak pont ide nem kéne. Akkor megkapjátok a linzi beszámoló első részét is. (Tényleg törik, mint egy porcelán, nekimentem a kalapáccsal, most a takarómra ragadt egy bizarr formájú fekete, csillámló valami belőle és ki sem lehet kaparni belőle. Aggasztó.)