Az élet apró örömei 0200-0300 CET közé vannak targetálva. Tíz éve mozog Westbam Celebration Generationje az örök adrenalinvasutak között, abból a századból, aminek alternatív (értsd, jobb) lefutását a glowstick, az Amerika Kapitánynak öltöztetett rave-drusza, Keith, annak shotgun-fogú adverzáriója, Goldie, valamint annak csaja, a nôiesség és a dilettantizmus között vérprofi nyugalommal lavírozó Björk fémjelzett. Marusha sapkája artifact, azzal a szerepjátékos felügyelet foglalkozik, két példányban, minimum 10 oldalban, hétfô reggelre.

Tíz éve Westbam, Outzider/Darkzone, $volkraq, a Future Crew jelentették a mûvészetet, a mainstreamtôl 6 órában kikandikáló unitokat, a föld alatti roham meg a Leaether Strip volt, a Front Line Assembly meg a Clock DVA, fanzinokba, kiváltságosok polcaira bújó megannyi relikvia. Heti egyszeri zarándoklat az I9-J9re, listát bámulni és másolt kazettákat hallgatni. Azóta már másnál a lista, mások bámulják, a váltópénz viszont 250 HUF helyett a friendship lett. Igaz, azt nem is lehet megenni.

Ücsörgés egy háztetôn, valahol egy körüti házról, lelátunk a hektikus pontokra. Egy sávon sincs semmi, nincs deal odalent, tinik vannak, alkoholmámor van, baszás van. A Jolt pezseg kicsit még, a telefon nôi hangon bebúg, “incoming transmission”. Moll, te sem tudsz egy jó pillanatot találni a hívásra. Harminc másodperc adott a menetfelszerelés összekapására, azzal nincs gáz. “Hát te?” A szemek parázslanak a tetôn. “Felhívás van egy játékra.”, mondom, aztán nekilendülök, elnagyolt a szaltó a levegôben, de még a sikoly se hasíthat bele az ívébe. Hat másodperc freefall. Visszanézek, a falba lapul a rémülete meg a hitetlensége. Nem baj. Az is jó lesz még valamire. Got your distress signal, girl.

(Death Beat Club, 014)