Legendás vowel harmony jegyzet negyedévből, csak azért rakom ki ide, mert a Facebookon nem látszódik teljes méretben és semmi sem kiolvasható belőle. Szóval péntek délután öt, ELTE angolszak, ülünk a Polgárdi magánhangzó-harmónia óráján, amin olyanokat tanítanak nekünk, hogy absztrakt síkon (itt már elvesztettem az olvasóim felét) miért jó az pl. a magyar nyelvben, hogy asszonynak, de az már nem, hogy asszonynek (itt a többi olvasót is elvesztettem). Leosztja a táblát két félre, felírja ugyanazt a szót kétszer, azt mondja, szóval ha ezt a szabályrendszert vesszük alapul, akkor kinéz ennek a szónak a belső hangzóstruktúrája így, de egy másik szabályrendszerrel meg teljesen máshogy néz ki és akkor máshogy is tudnánk toldalékolni, ez hatalmas probléma. Egen, mondom, a probléma az inkább az, amikor lángol a ház, anyád bentég, te meg lentről nézed és nem tudsz segíteni, AZ probléma, a táblán az a szar az sehol nem közelít a problémához. (Tudod, idegeskedő olvasó, egészen addig, amíg valakinek nincs veszélyben az élete, addig nem éri meg rajta idegeskedni, akkor oda kell menni és meg kell oldani.) Filmes jelenet, mert a hirtelen beülő csendben minden jobban hangzik hetven decibellel. Ez is. Bill átment a félévin, én méteres karóval, mondom a tanárnak, ezt miért? Azt mondja, szerinted? A jegyzet a lelkiállapotunkat ábrázolja, a tisztelt tanárnőnek meg innen is, hogy a probléma még mindig ott kezdődik, ahol emberélet van kockán. Viszont megnyugtathatom, hogy nem lett belőlem nyelvész. Ennek a világ női hangosan és egyszerre örülnek mind. További kellemes napot a város szívéből mindenkinek.