IEMF, complication magnet. A magyar Jekyll és Hydeként feszítő Szabó-Obersovszky öntudatpáros személye már a sajtóhír első felröppenésekor garantálja a fellow szervezők szerint a biztos kamut, bukást és gyors pénzfelmarási lehetőséget, egy kicsivel továbblépve pedig az itthoni szcéna újabb elkaparását a külföldi booking és promoting ügynökségek felé, de ezt is lassan megszokjuk. Péntek este a meglepően szellős és depresszív dubstepet visszhangzó MokkaCukka után/helyett inkább a Farkashegyi repülőtér marad meg, picsányi kis bekötőutat keresünk fél óráig Budakeszi közepén PT-vel meg Sajtossal, aztán megtaláljuk, a konklúzió pedig ívfényként ragyog fel (bár az igazi malter majd csak a következő este jön), a legjobb bulik Budapesten általában a valahova kimegyünk, állunk, helyzetfelismerünk hármasban sülnek ki. Táblák, csillagos ég, sorompó, fényszórók, csendes kis péntek esti pásztoridill. Ötezer ember helyett érezzük jól magunkat három négyzetméteren (se), roppantul meghitt pillanatok.

Szombat este Ninthszülinap a K2-ben. A felismerések és a ráébredések ötpercenként követik egymást, megjelenik az a Cherry, aki amúgy Jáván tengeti mindennapjait, árnyjátékot tanul, a K2 főnök régi jóbarátja, még én adtam neki anno Neurománcot és vezettem be a demoscenerek közé túlérzékeny gimnazista mindennapjaim feszültebb időszakában, gyerekkel sem kifejezetten nyugodtabb, de legalább (megismerési sebességet számítva) én sem változtam sokat. (Ez aggasztó.) A görkoris divatbemutatóban a lányok bizonytalanul mozognak sokkeréken, nem futnak falra, nem szaltóznak, az Art Macabre klasszikus Beast of Bloodra komponált vámpírkoreográfiája pedig egyfajta paródia akarna lenni, komolynak túl laza, paródiának túl görcsös, a zene hallhatóan rosszul vágott és ezzel valószínűleg még jobban aláástam az eddig sem fényes ázsiómat a komplett gárda előtt, szevasztok. A goahuszárnak meg boldogabbat, bár ezt majd személyesen átadom neki a hangcsiholóval együtt.